Miért is kell képzés és minősítés az ellenállás-hegesztő gépek kezelőinek?
Ennek ellenére az oktatási rendszerünk olyan csekély mértékben foglalkozik vele, hogy az egyetemekről kikerülő mérnökök zöme azt sem tudja, pontosan mi is az.
Arról pedig már valószínűleg nem is nagyon hallottak, hogy a 4 alapeljáráson kívül (pont- vonal- dudor- és tompahegesztés) milyen eljárásváltozatai vannak és milyen géptípusokat alkalmaz az ipar.
A REHM Hegesztéstechnika Kft. közel negyed évszázada kezdett foglalkozni az ellenállás-hegesztéssel, az országban hiánypótló tevékenységet folytatva ezen a téren. Mind a gépek forgalmazása, mind a képzések, mind a szakmai párbeszéd terén beindította a “vérkeringést”.
A munkában az is motivált bennünket, hogy az üzemekben dolgozó magyar technikusoknak, mérnököknek ne a multik itt dolgozó külföldi szakembereitől kelljen nehezen megszerezniük némi tudást, aminek következtében a sapkaelektródát “kappénak”, a készüléket “dzsignek” nevezik. Az egyenrangú szakmai párbeszéd lehetőségének alapfeltétele a saját tudás.
A ReWeRob Kft. szakmai “jogutódként”, az ellenállás-hegesztésre szakosodva vette át ezt a tevékenységet 2020-tól.
2024-ben a TÜV Thüringen Hungária Kft. és a Heg-Men Bt. közreműködésével létrehozta az N-BNT Hegesztési és Vágási Akadémiát, amely a többi mellet ellenállás-hegesztő gépek kezelőinek, gépbeállítóinak és karbantartóinak tart képzéseket ill. szervez az EN ISO 14732 szabvány szerinti minősítéseket, amiket a TÜV Thüringen ad ki.
Miért is kell minősítés a fent említett dolgozóknak?
A legegyszerűbb válasz az lenne, hogy azért, mert a Hegesztési Biztonsági Szabályzat (HBSz), amely egy törvény erejű rendelet, előírja azt.
A HBSz azonban nem öncélú.
Azért született, hogy:
· védje a dolgozót,
· védje a cégvezetőket, és
· védje magát a céget.
A dolgozót a balesetektől, a vezetőket a felelősségre-vonástól, magát a céget pedig a minőségi reklamációktól.
A minősítés jelen esetben 3 fontos dologról tanúskodik:
1. A dolgozó tisztában van az általa kezelt gép és a technológia veszélyeivel, ismeri a gépet, és ismeri a technológiát annyira, amennyire a biztonságos munkavégzéshez arra szükség van.
2. Gépkezelőként tisztában van a technológiai folyamat azon hibajelenségeivel, amik negatív hatással lehetnek a minőségre, így észleli azokat.
3. Gépkezelőként tisztában van az elkészített kötések szemrevételezéssel megállapítható hibával, így ki tudja szűrni azokat.
A gépkezelők minősítése tehát nem csak kötelező, hanem rendkívül hasznos is.
